Figyelő állásponton - Beszélgetés Fullajtár Andreával a felnőtt kurzus egyik szakmai vezetőjével |
|
- Milyen szakmai kihívásokkal nézett szembe ebben az évadban? Megtalálták a szerepek? - Sokat dolgoztam idén, négy bemutatón vagyok túl, közülük a legkedvesebb a Struktúra-vita című produkció volt, amit a Kamrában játszottunk. - Az évad végéhez közeledve inkább kimerült, vagy inkább elégedett? - Látva, hogy mennyire érzékelhető a változás a színházbajárási szokásokban is így, válság idején, úgy mondanám, figyelő álláspontra helyezkedtem, merre tart a közönségigény. - Évről évre láthatjuk Önt filmekben, tévéfilmekben is. Hogy érzi magát ebben a világban? - Mindkettőt más és másért szereti az ember csinálni. A filmben minden a szemekre és az arcra koncentrálódik, a színház sokkal inkább a testről szól. - Mi jelent Önnek még mindig kihívást a színészetben? Mi az, ami előreviszi? - Nagyon szeretem a szakmámat nézni is, csinálni is. Minden alkalommal, ha jó színházat látok, megint felerősödik bennem, hogy jól döntöttem, mikor ezt a pályát választottam. - Tavaly kipróbálhatta magát a tanító szerepében Balatonföldváron az Összpróba alkotótáborában. Ez a szerep közel áll Önhöz? - Nagy élmény fiatalokkal dolgozni, látni, hogy hogyan válnak fogékonnyá egy jelenet kibontására, a szöveg alatti jelentések eljátszására. Remélem, idén is tudok valamit adni azoknak, akik eljönnek. - Mit tapasztalt a jövő tehetségeiről a munka során? - A fiatalok nagyon nyitottak az újfajta, számukra ismeretlen szemléletek iránt, képesek egyszerre több dologra figyelni, és ez a megosztott figyelem jó helyzeteket teremt a próba közben. Az viszont elszomorító, milyen keveset olvasnak - a nagy átlagról beszélek -, így ebben a rövid kurzus-időben próbálok valamit átadni abból, milyen fontos egy színésznek a jó és nem felületes szövegértés. - Az idén végigviszi a színész szekció felnőtt kurzusát. Ki lesz a társa ebben és milyen darabot választott? - Rába Roland kollégámmal ketten fogunk dolgozni Térey János Nibelung-lakópark című darabjának szövegei nyomán. Az idei kurzus érdekessége, hogy a résztvevők választhatnak, mely jeleneteket szeretnék játszani vagy rendezni, illetve mely szövegekre szeretnének valamilyen zenés gyakorlatot bemutatni. A munka reggeltől estig tart, ha van rá igény, én a próbák előtt tartok majd tréninget, hogy a test és a hangképzőszervek átmozgatásáról is legyen valamilyen képük. Nemes Ágnes |