Felnőtt tábor újra! Elindult a 2010-es balatonföldvári felnőtt táborunk regisztrációja!

fullajtarandi mohacsi_janos zsoter_sandor vegh_zsolt

Az Összpróba Alapítvány az „ÖSSZPRÓBA-Ifjúsági Program 2010" keretében 2010. július 8. és 15. között Balatonföldváron rendezi meg nyári alkotótáborát. Várunk minden olyan 18. életévét betöltött jelentkezőt, akit érdekel a színház és a filmkészítés világa.

Letölthető! : Jelentkezési lap (felnőtt)

és 2010. Összpróba Felnőtt Tábor - részletes tudnivalók

Idén Fullajtár Andrea, a színházi kurzus vezetője Garaczi László „Csodálatos vadállatok" című egyfelvonásosát választotta, mint a tábor végén bemutatásra kerülő előadást. Ezen a darabon fognak dolgozni a kurzus résztvevői az egyhetes munka során. Az így létrehozott produkciót a tábor után is műsorra kívánjuk tűzni, így azoknak, akiknek kedve és ideje engedi, alkalmuk nyílik majd arra, hogy egy valódi nyári fesztivál keretében is megtapasztalhassák a színészi munka örömét és kihívásait. Az egyfelvonásos szövege itt tölthető le.

Összpróbáld ki magad!

Szakmai partnerek:

Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest

MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémia

Magyar Táncművészeti Főiskola

Balatonföldvári Szabadtéri Színház - Kultkikötő

A két választható téma: színház és film

A turnus időpontja:

2010. július 8-15.

A tábor díja: 55.000 Forint, amelyből minden egyes jelentkezőt az Európai Kulturális Társaság 2010-ben is 10.000 Ft-tal támogat. Így a táborozó részvételi díja: 45.000 Ft.

Szállás: Balatonföldvári Általános Iskola, 8623 Balatonföldvár, Kőröshegyi u. 3.

Napi 3 étkezés: Platán Étterem, Balatonföldvár

 

Bővebb információ:

Telefon: (06 1) 413 0331

Mobil: (06) 30 536 2333

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

A kitöltött jelentkezési lapokat az alábbi címekre várjuk:

Postacím: 1072 Budapest, Klauzál u. 13. I./6.

Fax: (06 1) 413 0332